Időről időre előkerül a téma bármilyen alkotós, festős, írói vagy kreatív csoportban. Ki hogyan viseli, mikor szabad írni, hogy érdemes írni kritikát, stb. A hozzászólások előre borítékolhatók. Mindig lesz olyan, aki azt mondja:
„én jól bírom”
„ha nem kérem, ne írjon kritikát”
„nem mindegy hogy van megfogalmazva”
„ha építő jellegű, akkor hasznos lehet”
„nekem ne szóljon be olyan, aki nem tud jobbat”
„nincs olyan, hogy építő kritika”

Ez az utóbbi a legnagyobb baromság. Valaki olyan találta ki, aki valószínűleg mindenen megsértődik. Akárhogyan és akárki is ír valamiről negatív véleményt, a kritika mindig akkor fáj igazán, ha igaz. Mert ha igaz, akkor az azt jelenti, hogy rávilágít egy olyan problémára, hibára, amit a többség nem vesz észre csak az alkotó tudja. Vagy ha észre is veszi, udvariasságból nem szól érte.

Ha nem igaz a kritika, akkor viszont nincs miért foglalkozni vele. Megerősíthet hitünkben, hogy ahogy csináltuk az jó úgy.

Egy dolog nagyon nincs jól: az alkotók többsége azt várja, hogy csak dicsérjék. Pedig, ha valami nem jó, akkor sokkal rosszabbat teszünk, ha hazudunk és nem hívjuk fel figyelmét a hibákra.

A másik oldalról, mint néző sokszor azért érzem kellemetlenül magam, mert a mai világban már a legeslegudvariasabb megfogalmazással kommentelt észrevételt is súlyos támadásnak vesznek. Hajam tudnám tépni, mikor egy képről ordít a hiba és mindenki dicséri. Hát hogy a fenébe fog így az illető jót alkotni?

Tudomásul kell venni mindenkinek, hogy ha közzétesz képet, akkor benne van a pakliban a jó és a rossz vélemény is. Ezt vállalni kell. Érdekes pl, hogy ha valaki nem tud jól énekelni, akkor az természetes, hogy csak otthon a zuhany alatt hallattja hangját és nem fog fellépni egy koncerten (persze erre is van bőven kivétel, de ez most más téma). Ezzel ellentétben, ha valaki fest, rajzol, ír, akkor mindenféle teketória nélkül közzéteszi.

Persze valahol el kell kezdeni és elsőre semmi sem lesz tökéletes, de egy egyszerű rajzot is el lehet készíteni jól, ha figyelnek az arányokra, elrendezésre, színek összhangjára. Minden más leginkább már csak technikai tudás kérdése, ami idővel kialakul.

Nézzünk egy példát.

Igazán jókat lehetne szemezgetni egyes csoportokból, de nem lenne túl etikus, ezért a saját műveimet kritizálom.

Itt van egy korai kavicsképem, egy ülő horgász. Miket lehetne erről mondani.

1 számú kommentelő: a paraszt

„Ez de szar!”

Mit lehet erre mondani? Magamban azt gondolom, hogy ez nem szar, de kétség kívül lehetne jobb. Ezt akár meg is lehet írni válaszként. Vagy valami ilyesmit: „köszönöm szakértő hozzászólását. Bár a stílusal nem értek egyet, tartalmi iránymutatásában lehet annyi igazság, hogy ezt a képet jobban is el lehetett volna készíteni. Sok gyakorlással biztosan jobb lesz.”

2. számú kommentelő: a flegma

„ezt kár eröltetni”

Válasz: „önnek teljesen igaza van! Erőlködéstől biztosan nem lesz jó, ellenben gyakorlással igen. Azért mertem megmutatni első képeim egyikét, hogy nálam jobb alkotók lássák. Én most itt tartok és esetleg páran adnak néhány tippet, amit majd hasznosíthatok. De ön is nagyon hasznos dolgot mondott: nem eröltetni, csak felszabdultan gyakorolni.”

3. számú kommentelő: akinek sok ideje van és képes a gugli képkeresőben utánanézni

„mért nem írod oda, honnan koppintottad az eredetit vagy teszed ki a referenciaképet? Ne lopj!”

Míg az előző kettőt nem igazán tudtam komolyan venni, ez utóbbi már fájt. Pontosan azért, mert igaza van. Teljesen mindegy, hogy hogyan van megfogalmazva, nekem a mondanivalója a lényeg. Rávilágított egy hiányosságra.

Válasz: jogos, itt a referenciakép. Legközelebb megjelölöm, honnét van a forrás.

4. számú kommentelő: a mókás paraszt

„szegény balfék pecás, csak egy lába van”

Ez is egyfajta hiányosság. Kevésbé fájó, mint az előző, de azért nem jó. Viszont fel lehetne használni egy későbbi hasonló képhez, hogy ügyeljek arra, legközelebb a másik lába is látszódjon. De mondhatom akár azt is, hogy „bár az ábrázolás tekintetében vannak még fejlesztendő területek, azért azt semmiképpen sem mondanám egy féllábú horgásztársamra, hogy balfék. Mit tudhatom én, hogy milyen betegség vagy baleset következtében kényszerült arra, hogy egy lába legyen. Őket is megilleti, hogy hódoljanak kedvenc hobbijuknak.”

5. számú kommentelő: a kritikus, aki lusta írni

„a részleteken még dolgoznék egy kicsit”

Frappáns válasz lenne erre, hogy „Rendben, milyen címre küldhetem?”. Magunkban azonban tudjuk, hogy igaza van. Elég csak egy lájkot nyomni, hogy tudomásul vettük.

6. számú kommentelő: aki építő kritikát ír

„Elsőre nem rossz próbálkozás. Ha elfogadsz egy tanácsot, akkor azt javaslom, hogy ne legyen minden egyszínű. Pl a fűnél, attól függően merről esik a fény, lehet egy része sötétebb, máshol világosabb. Rajzolhatsz vékony tűfilccel néhány fűszálat is, mint a mesékben (pl hupikék, kacsamesék vagy más hasonló rajzfilmekben is mindig van 1-2 fűszál, ami feldobja az egyhangúságot még akkor is, ha egyféle színű a gyep). A többi elem részletezettsége, vagy az, hogy hol rajzolsz kontúrt és hol nem, igazából annak a kérdése, hogy milyen stílust szeretnél, mennyire legyen meseszerű vagy mennyire közelítsen a valósághoz. Fő, hogy egységes legyen a képen belül a stílus. A kontúrt egy kicsit vastagnak érzem néhány helyen, azon a későbbiekben vékonyítanék egy kicsit. Ja és még valami: fordíts több figyelmet a fotózásra. Szórt fénnyel legyen megvilágítva vagy természetes környezetben fotózva. Lehetőleg egyszínű háttérrel, hogy ne vonja el semmi a figyelmet a képről.”

Na ezt hívják építő kritikának. Amelyről azt gondolják egyesek, hogy nem létezik. Pedig egy ilyen véleménynek nagyon is hálásak lehetünk, mert sok olyan témát érintett, amire magamtól nem biztos, hogy rögtön rájövök.

Még sok hasonlót lehetne írni, de nem szaporítanám a szót.

Összegezvén az eddigieket: mint alkotó, ne legyél mimózalelkű. Vedd észre a lehetőséget a kommentben és tanulj belőle. Ne kínálj fel feleslegesen magad ellen támadási felületet súlyos baklövésekkel. Olvass, tervezz, nézz utána, bármihez is kezdesz és akkor nem lesz gond. A mennyiség ne menjen a minőség rovására.

Bátorítok továbbá mindenkit arra, hogy írja csak meg nyugodtan őszinte véleményét, de csak akkor ha úgy érzi hogy azzal a véleménnyel valóban előrébb viszi a másikat. Na úgy, hogy szar, pocsék, kokányolás, stb. Ha tényleg annyira rossz valami, hogy úgy érzed nem tudnál nagy felindultságodban mást hozzászólni, akkor inkább gördíts tovább. Hidd el lesz, aki majd helyetted megteszi, neked nem kell beállni azok közé, akiknek csak a beszólogatás okoz örömet.