Egyik esti kis firkálmányom mutatnám be egy rövid pillanatképpel kiegészítve: általában úgy zajlik ezek elkészítése, hogy az ágy végibe ülünk a feleségemmel, előttünk egy kis asztal, laptop és nézünk egy filmet. Először valami neki valót (pl Váratlan utazás sorozat), aztán ő azalatt elalszik, én pingálok tovább és indítok magamnak valami olyan filmet, amit ő nem nézne. Legutóbb Winettou-t indítottam el. A festés előtt a kavicsot le szoktam kenni egy fehér alapozóval. Ez egy fogkrémes tubushoz hasonló izében van. Óvatosan elkezdem nyomni, mert csak egy kicsi kell az ecset hegyére. Közben én erősen szugerálom, mikor kezd felszínre törni a festék és mint valami svájci órásmester, nyelvem is kidugva, szemem hunyorítva koncentrálok közben. A festék nem jött, azonban a tubusban lévő levegőt egyre inkább nyomtam összébb és összébb, aminek hatásárára egyszer csak valami olyan jelenség lett úrrá, mint egy Vezúv kitörés, egy szupernova robbanás és egy izlandi gejzír együtt véve. A tubusból egy nagy amőba szerű alak indult el magas ívű röppályán a hálószobában, én meg olyan csodálattal néztem e képződményt, mint mikor megboldogult Robin Williams, a Flubber című filmben feltalálta a rugalmas ragacsot a laborjában. A szabadságát élvező fehér festék lassan befejezvén tiszavirág életét egy placcsanással helyeződött örök nyugalomba ágyunk zöld lepedőjén. Fejemet nem mozdítva, csak szemem vándorolt alvó feleségem irányába, hogy vajon látta-e mi történt, amire ő félálomból egy „grrrrrrrr” morgással reagált, ami valami olyasmit akart jelenti, hogy „tüntesd el azt a izét, mielőtt kinyitom a szemem”. Én meg csak annyit tettem hozzá: „ejha, ilyen még nem volt.” Aztán gyors cselekvésbe kezdtem, mert a tv-ből Winettou is megszólalt: „ezért még megfizetsz, sápadtarcú!”. Szerencsére a foltnak már nyoma sincs, elszívtuk a békepipát, elkészült a kavics is, majd én is nyugovóra tértem.

U.i.: egy haver kommentje a képre: elsőre azt hittem a Beatles az Abbey Road-on 😂